3. rész

Bella szemszöge:

Arra ébredtem, hogy valaki ész nélkül nyomja a csengőt, mire ijedtemben leesetem az ágyról. Csak azt tudnám, hogy ki miatt estem le, ha már kora reggel nem hagytak aludni. Remélem nem egy vadbarom, mert annak az illetőnek hamarosan szét lesz rúgva a hátsófertálya. Kinyitottam az ajtót, s majdnem hátraestem ijedtemben, mikor megláttam az ajtóban álló személyt. Az a fiú állt az ajtóban, aki segített tegnap felállni, miután az a lány ellökött. Vajon mit keres itt nálam, ráadásul ilyen korán? Honnan tudja, hogy itt lakom? Ugye nem Alice árulta el neki, hogy hol lakom?

- Szia.

- Öhm… szia.

- Mi van veled? Nagyon meglepettnek tűnsz. – De aranyos, amikor aggódik miattam. Ugyan Bella nem lehetsz te szerelmes. – Gondoltam magamban.

- Igen, meg vagyok lepve, de minek kell hajnali 7-kor felébreszteni? Amúgy jól vagyok.

- Iskolába kell menni Bella. Induljunk, mert lassan be fognak csengetnek – Mondta a fiú magától értetődően.

- Nem megyek ma suliba. Mindenki engem szekál. Elég, hogy folyton bántanak. Olyan hírek is vannak, hogy ide hozom a szeretőimet és… - nem tudtam befejezni, mert elöntöttek az érzelmek. - Sokszor jobb lenne meghalnom. Egy jelentéktelen senki vagyok. Amúgy mi a neved, mert azt nem tudom.

- Edward vagyok.

- Oh – csak ennyit bírtam kinyögni.

- Bella! – Szólt rám Edward. – Én itt vagyok neked és a nevelő anyám is szívesen megismerne téged. Isabella nagyon szer…- nem mondta ki, amit gondolom mondani akart, helyette ezt mondta – Hadd, vigyelek be ma a suliba.

- Edward, én még nem tudom, hogy mit érzek a jelen helyzettel kapcsolatban, de szívesen elfogadom a meghívást hozzátok. Azonban kitartok amellett, hogy ma nem megyek suliba.

- Bella, ne legyél ennyire makacs.

- Nem megyek és kész. Ha tetszik jó, ha nem, akkor menj el.

- Rendben, veled maradok. Remélem nem bánom meg.

- Írok neked igazolást – ajánlottam fel neki. – Amúgy bocsánat a tegnapi kirohanásomért.

- Carlisle ír majd igazolást. – Mondja, s közelebb lép hozzám, majd kezét a homlokomra teszi. - Te jó ég Bella, hiszen te lázas vagy. Bemegyünk a kórházba, hogy Carlisle megvizsgáljon.

- Nem szükséges. Jól vagyok. Te miért aggódsz ennyire értem? Egy jelentéktelen kis senki vagyok.

- Mert én… - nem mondta ki, de sejtetem, hogy mit akart mondani. – Te sose vagy jelentéktelen. Hadd, vigyelek be a kórházba, hogy legalább egy orvos megvizsgáljon.

- Rendben menjünk. De ne hajtsd túl gyorsan, mert egy kicsit félek a gyorsaságtól.

- Jó, akkor induljuk.

- Menjünk.

Nem tudom, hogy miért bízok benne. Azok a zöld szemek. Lehetséges, hogy szerelmes lettem belé? Az nem lehet. Annyira elgondolkodtam, hogy nem is vettem észre mikor érkeztünk meg a kórházhoz. Edward szólítgatott, de nem nagyon figyeltem annyira rá.

- Bella? Bella jól vagy? – Még mindig aranyos, amikor ennyire aggódik miattam. – Gondolkodom el rajta.

- Edward fogj meg, mert összeesek. – Mondom, amint lábam a talajt éri, s kissé bizonytalanul megállok.

- Bella. El ne ájulj itt nekem, kérlek. Carlisle segíts, kérlek.

- Mi a baj Edward? Ki ez a lány? Nem néz ki túl jól. – Hallottam egy hangot valahonnan távolról, és mégis közelről.

- Isabella Marie Swannak hívják. Nagyon lázas. Tudsz rajta segíteni, kérlek. Ő életem értelme. Nem akarom elveszíteni, mert azt nem élném túl. Belehalnék az elvesztésébe.

- Rendben. Nagyon magas láza van. Vidd hozzánk. Sok pihenésre van szüksége.

- Köszönöm.

- Nincs mit, neked meg kell egy igazolás, igaz?

Edward elvitt magukhoz. Sok pihenésre volt szükségem. Nem is gondoltam volna, hogy beteg leszek. Nagyon jó volt a közelsége, sőt talán még az életemet is rábíznám.

Edward szemszöge:

Másnap elmentem Belláért. Nem gondoltam volna, hogy egy hatalmas házban lakik az erdő szélén. Igaza volt Alicenek, hogy innen messze van a suli. Odaértem és megnyomtam a csengőt. Nem sokkal később valaki akkorát esett, hogy majdnem bementem. Amikor az ajtó nyitódott ott állt ő. Olyan gyönyörűen nézet ki, mint még soha.

- Szia – köszöntem neki.

- Öhm… szia – köszönt vissza.

- Mi van veled? Nagyon meglepettnek tűnsz. – Olyan édes, amikor kicsit össze van zavarodva.

- Igen, nagyon meg vagyok lepve, de minek kellett felkelteni hajnali 7-kor? Amúgy jól vagyok.

- Iskolába kell menni Bella – mondtam neki. - Induljunk, mert lassan be fognak csengetnek – érveltem neki.

- Nem megyek ma suliba. Mindenki engem szekál. Elég, hogy folyton bántanak. Olyan hírek is vannak, hogy ide hozom a szeretőimet és… - nem bírta tovább mondani, mert a sírás határán volt. – Sokszor jobb lenne meghalnom. Egy jelentéktelen senki vagyok. Amúgy mi a neved, mert azt nem tudom.

- Edward vagyok.

- Oh – csak ennyit bírt kinyögni.

- Bella! – szóltam rá. – Én itt vagyok neked, szóval nem vagy egyedül. A nevelőanyám is szívesen megismerne. Én szere… - nem mondtam ki neki – Hadd, vigyelek be ma a suliba.

- Edward, én még nem tudom, hogy mit érzek a jelen helyzettel kapcsolatban, de szívesen elfogadom a meghívást hozzátok. Azonban kitartok amellett, hogy ma nem megyek suliba.

- Bella, ne legyél ennyire makacs.

- Nem megyek és kész. Ha tetszik jó, ha nem, akkor menj el.

- Rendben, veled maradok. Remélem nem bánom meg.

- Írok neked igazolást – ajánlotta fel nekem. – Amúgy bocsánat, a tegnapi viselkedésemért.

- Carlisle ír majd igazolást. – Mondtam neki, majd közelebb léptem hozzá és a kezemet a homlokára tettem, mert az arca kissé pirosnak tűnt. - Te jó ég Bella, hiszen lázas vagy. Bemegyünk a kórházba, hogy Carlisle megvizsgáljon.

- Nem szükséges. Jól vagyok. Te miért aggódsz miattam? Egy jelentéktelen kis senki vagyok.

- Mert én… - nem mondtam ki. – Te sose vagy jelentéktelen. Kérlek, hadd vigyelek be.

- Rendben menjünk. De ne hajtsd gyorsan, mert egy kicsit félek a gyorsaságtól.

- Jó, akkor induljuk.

- Menjünk.

Egész úton engem nézett. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy azt sem vette észre mikor értünk a kórházhoz. Szólongattam, de nem reagált rá semmit.

- Bella! Bella jól vagy?

- Edward fogj meg, mert összeesek – mondta a szerelmem, amikor kiszálltunk a kocsimból.

- Bella. El ne ájulj itt nekem, kérlek. Carlisle segíts, kérlek.

- Mi a baj Edward? Ki ez a lány? Nem néz ki valami jól. – Mondja Carlisle, mikor mellénk ér.

- Isabella Marie Swannak hívják. Nagyon lázas. Tudsz rajta segíteni, kérlek. Ő életem értelme. Nem akarom elveszíteni, mert azt nem élném túl. Belehalnék az elvesztésébe.

- Rendben. Nagyon magas láza van. Vidd hozzánk. Sok pihenésre van szüksége.

- Köszönöm. – Hálás voltam Carlislenak amiért nem hagyott cserben.

- Nincs mit, neked meg kell egy igazolás, igaz?

Hozzánk vittem Bellát, mert pihennie kellett. Reméltem Emmett nem fogja majd piszkálni, mert agyon verem. Legalább Esme is megismeri Bellát. Mire haza értem addigra felébredt Bella. Annyira aranyos volt ilyen kómás fejel. Megcsókoltam. Először nem viszonozta, de utána visszacsókolt. Annyira jól esett, hogy madarat lehetett volna fogni velem. Ahogy bementünk Esme már várt ránk és észrevette, hogy egymás kezét fogjuk.

- Ti együtt vagytok? – Kérdezték a többiek.

- Még nem vagyunk együtt – adtuk választ szinte egyszerre.

- Oké.

- Ha megbocsájtok, akkor Bellát felvinném lefektetni.

- Vidd csak. Látni rajta, hogy nincs valami jól.

- Köszönöm Esme.

- Nincs mit.

Felvittem szerelmemet a szobámba piheni. Utána lementem a többiekhez. Egész este csak beszélgetünk. Másnap sajnos suliba kellett mennem, de nem akartam itthon hagyni őt. Nem is gondoltam volna, hogy egyszer ilyet mondok majd, de SZERELMES VAGYOK.