2. Fejezet

Edward szemszöge

Ide költöztünk Forskba. Régebben Londonban éltünk. Jó egy kis környezetváltozás. Jó új helyen lenni, főleg ha valaki szert folyton lakhelyet változtatni. Beiratkoztunk a Forksi iskolában, hogy ne legyünk túlságosan is feltűnők.

- Edward gyere már. Ma kezdődik a suli. – Szólt rám Alice.

- Mindjárt megyek Alice. – Mondtam neki.

- Helyes.

- Csak nem egy látomásod volt? Mi ez a nagy rohanás? – Kérdeztem tőle, mire sejtelmesen elmosolyodott.

- Majd meglátod.

- Oké!

Elindultunk az új suli felé, mindenki más és más autóval. 20 perc alatt oda is értem. A többiek is hamar oda értek. Mindannyian egy vörösesbarna hajú, kék szemű lányt néztünk. Nagyon magában volt fordulva. Vajon mi történhetett vele? Eddig nem hittem, hogy létezik szerelem első látásra. Elképesztően gyönyörű. Csak tudnám, hogy hívják. Ahogy néz azzal a káprázatos kék szemek. A gondolatait nem hallom. Gondolataimból az ő hangja hozott vissza.

- Sziasztok. – Köszönt nekünk.

- Szia. Hogy hívnak? – Kérdezem, s tűkön ülve várom a válaszát. Így megtudom a nevét.

- Isabella Marie Swan vagyok. De szólítsatok, Bellának, annak jobban örülnék.

Alicenek sem kell sok, egyből letámadja szegény lányt, hogy legyenek barátnők vagy valami ilyesmi.

- A nevem Alice Cullen. – mutatkozott be. – Lehetünk barátok?

- Nem is tudom. Nem nagyon vagyok barátságos típus, de felőlem lehetünk.

- Értjük. Valami baj van veled? – Lehet, hogy szemtelen vagyok, de van valami, ami nem hagy nyugodni.

- Nincs. Miért kérdezed? – Kérdezett vissza, s arcán látszott, hogy nagyon meglepődött.

- Valami nyomaszt téged. Örülnék, ha beszélnél róla.

- Na, ide figyelj! Nem fogom a magánéletemet senki előtt kiteregetni, főleg nem egy olyan előtt, akit még csak nem is ismerek. Szóval megköszönném, ha békén hagynál. – Nem ilyennek képzeltem, mikor megláttam, de látszólag a többiek sem. Sőt még Rosalie is nagyon meglepődött.

- Én csak beszélni akartam veled. A nevem. – mutatkoztam volna be neki, ha nem vágott volna közbe.

- Nos, hagyj békén, ha megkérhetlek.

- Rendben.

Aztán ott hagyott minket. Mindenkit meglepte Bella kitörése. Nem gondoltam volna, hogy szerelmes leszek belé. Igaz, hogy ember vagyok, de egy napon vámpír leszek. Aminek nagyon örülnék. Gondolkodásomból arra ébredtem, hogy Bellát valaki szándékosan lökte fel.

- Figyelj jobban, hogy hova lépsz kis perszóna. – Mondta Jessica. Ennyire, hogy lehet valaki egy tuskó.

- Nem volt szándékos, elnézést – mondta Bella

- Ja persze. Jobb lesz, ha nem mész Edward Cullen közelébe, különben megöllek. Értetted? - Fenyegette meg Bellát.

Alice ezt nem tudta tovább nézni. Hogy ez a vipera minden indok nélkül neki essen valakinek, aki még csak nem is ártott neki? Egyszerűen elképzelhetetlenül pofátlan dolog.

- Jessica! Hagyd őt békén. – Szólt rá Alice. Erre már én is kíváncsi voltam.

- Alice! Ne üsd bele az orrodat mindenbe – vágott vissza Jessica.

- Jessica! – szólt rá Alice – Nem ártott neked Bella semmit sem, de te már zaklatod. Egyébként is Edward sose lesz a tiéd, már bocs. Inkább Bellával legyen, mint veled.

- Majd meglátjuk. Majd meglátjuk. Te meg jobb, ha nem akarsz bajt magadnak, tartsd magad távol tőle. Csak a miheztartás végett. – fenyegette meg ismét Bellát.

- Hagyj engem békén! – Szerelmem már a sírás határán volt.

- Ne kezdj el itt nekem bőgni, te mihaszna senkiházi. Miattad haltak meg a szüleid és a nevelő szüleid. Te csak egy átok vagy mindenkire nézve.

Ekkor döbbentem rá, hogy ezt titkolta. Szerencsétlen Bella ilyen korán árva lett. Ez meg már sértegeti.

- Hagyj engem békén! Neked milyen érzés lenne, hogy hamar elveszíted a szüleidet?

Elment, mert már nem bírta tovább. Csoda, hogy ezt a megaláztatást is elviselte. Nem mindenkinek könnyű ezt feldolgozni. Utána akartam menni, de Alice megállított azzal, hogy inkább ő megy utána. Reméltem, hogy Alice meg tudja nyugtatni nehogy valami balesete, legyen, mert azt nem élném túl. Gondolkodásomból Emmett szakított ki

- Hűha. Ilyen lányt még nem láttam. Elég harcias tud lenni.

- Szegény. Ilyen tragédia után csoda, hogy talpra tudott állni. – Ennyire együtt érzőnek Rosaliet sem láttuk még.  

A suliba maradtunk csak Alice nem maradt velünk, mert ő hazavitte Bellát. Csak tudnám, hogy hol lakik. Meglátogatnám. Hisz’ olyan törékenynek tűnik. Ha valaki bántaná, azt gondolkodás nélkül megölném. Három órára értünk haza, ahol Esme már várt minket.

- Sziasztok, gyerekek. – Köszönt nekünk.

- Szia – köszöntünk vissza.

- Mi volt az iskolában? – Nagyon kíváncsi volt. Elmeséltük, hogy Bellát megfenyegették és bántalmazták. Erre ő, mint egy anyatigris, már ment volna, hogy megkeresse azt a hárpiát, hogy megfojtsa. Ilyennek még sose láttuk őt.

- Esme ne. Így is elég baja van Bellának. – Szólalt oda Alice.

- Miért? Mi történt vele? Felelj Alice – mondta Esme ellentmondást nem tűrő hangon.

- Sok volt neki a tragédia, ami körülötte történt. Megkért, hogy ne mondjam el senkinek a történetét, mert szeretne bízni valakiben. Nagyon törékeny. Ilyen se volt még, hogy átéreztem volna valaki fájdalmát. – Mondta a húgom.

- Hol lakik? Kérlek, ezt mond meg, mert látni szeretném. – Kérleltem Alicet.

- Rendben, megadom a címét, de kérlek, most ne menj át hozzá, mert pihennie kell.

- Oké. Akkor holnap érte megyek.

- Jó ötlet. Mert az erdő szélén lakik, és messze van az iskolától.

- Köszönöm.

Ekkor érkezett meg Carlisle. Elmondtunk neki is, hogy mi történt ma és neki se kellett több, hogy Jessicát meg akarja fojtani. Amikor elmondta Alice, hogy a lány mennyi tragédia érte, még ő is csodálta, hogy képes volt talpra állni. Elmondta, hogy a házán jelzálog van, de senkinek nem engedi meg, hogy segítsen rajta. Akkor már tudom, hogy holnap kifizetem az adósságát. Ennyit csak megérdemel, hiszen látszik rajta, hogy ezt nem tudja fizetni. Ennyi magány után már kell neki egy társ, akivel meg tud osztani mindent. Csak ne lenne ennyire zárkózott mindenki előtt. Aznap este Belláról álmodtam. És arról is, hogy a feleségem lesz nem sokára.