3. rész

Bella szemszöge:

Arra ébredtem, hogy valaki ész nélkül nyomja a csengőt, mire ijedtemben leesetem az ágyról. Csak azt tudnám, hogy ki miatt estem le, ha már kora reggel nem hagytak aludni. Remélem nem egy vadbarom, mert annak az illetőnek hamarosan szét lesz rúgva a hátsófertálya. Kinyitottam az ajtót, s majdnem hátraestem ijedtemben, mikor megláttam az ajtóban álló személyt. Az a fiú állt az ajtóban, aki segített tegnap felállni, miután az a lány ellökött. Vajon mit keres itt nálam, ráadásul ilyen korán? Honnan tudja, hogy itt lakom? Ugye nem Alice árulta el neki, hogy hol lakom?

- Szia.

- Öhm… szia.

- Mi van veled? Nagyon meglepettnek tűnsz. – De aranyos, amikor aggódik miattam. Ugyan Bella nem lehetsz te szerelmes. – Gondoltam magamban.

- Igen, meg vagyok lepve, de minek kell hajnali 7-kor felébreszteni? Amúgy jól vagyok.

- Iskolába kell menni Bella. Induljunk, mert lassan be fognak csengetnek – Mondta a fiú magától értetődően.

- Nem megyek ma suliba. Mindenki engem szekál. Elég, hogy folyton bántanak. Olyan hírek is vannak, hogy ide hozom a szeretőimet és… - nem tudtam befejezni, mert elöntöttek az érzelmek. - Sokszor jobb lenne meghalnom. Egy jelentéktelen senki vagyok. Amúgy mi a neved, mert azt nem tudom.

- Edward vagyok.

- Oh – csak ennyit bírtam kinyögni.

- Bella! – Szólt rám Edward. – Én itt vagyok neked és a nevelő anyám is szívesen megismerne téged. Isabella nagyon szer…- nem mondta ki, amit gondolom mondani akart, helyette ezt mondta – Hadd, vigyelek be ma a suliba.

- Edward, én még nem tudom, hogy mit érzek a jelen helyzettel kapcsolatban, de szívesen elfogadom a meghívást hozzátok. Azonban kitartok amellett, hogy ma nem megyek suliba.

- Bella, ne legyél ennyire makacs.

- Nem megyek és kész. Ha tetszik jó, ha nem, akkor menj el.

- Rendben, veled maradok. Remélem nem bánom meg.

- Írok neked igazolást – ajánlottam fel neki. – Amúgy bocsánat a tegnapi kirohanásomért.

- Carlisle ír majd igazolást. – Mondja, s közelebb lép hozzám, majd kezét a homlokomra teszi. - Te jó ég Bella, hiszen te lázas vagy. Bemegyünk a kórházba, hogy Carlisle megvizsgáljon.

- Nem szükséges. Jól vagyok. Te miért aggódsz ennyire értem? Egy jelentéktelen kis senki vagyok.

- Mert én… - nem mondta ki, de sejtetem, hogy mit akart mondani. – Te sose vagy jelentéktelen. Hadd, vigyelek be a kórházba, hogy legalább egy orvos megvizsgáljon.

- Rendben menjünk. De ne hajtsd túl gyorsan, mert egy kicsit félek a gyorsaságtól.

- Jó, akkor induljuk.

- Menjünk.

Nem tudom, hogy miért bízok benne. Azok a zöld szemek. Lehetséges, hogy szerelmes lettem belé? Az nem lehet. Annyira elgondolkodtam, hogy nem is vettem észre mikor érkeztünk meg a kórházhoz. Edward szólítgatott, de nem nagyon figyeltem annyira rá.

- Bella? Bella jól vagy? – Még mindig aranyos, amikor ennyire aggódik miattam. – Gondolkodom el rajta.

- Edward fogj meg, mert összeesek. – Mondom, amint lábam a talajt éri, s kissé bizonytalanul megállok.

- Bella. El ne ájulj itt nekem, kérlek. Carlisle segíts, kérlek.

- Mi a baj Edward? Ki ez a lány? Nem néz ki túl jól. – Hallottam egy hangot valahonnan távolról, és mégis közelről.

- Isabella Marie Swannak hívják. Nagyon lázas. Tudsz rajta segíteni, kérlek. Ő életem értelme. Nem akarom elveszíteni, mert azt nem élném túl. Belehalnék az elvesztésébe.

- Rendben. Nagyon magas láza van. Vidd hozzánk. Sok pihenésre van szüksége.

- Köszönöm.

- Nincs mit, neked meg kell egy igazolás, igaz?

Edward elvitt magukhoz. Sok pihenésre volt szükségem. Nem is gondoltam volna, hogy beteg leszek. Nagyon jó volt a közelsége, sőt talán még az életemet is rábíznám.

Edward szemszöge:

Másnap elmentem Belláért. Nem gondoltam volna, hogy egy hatalmas házban lakik az erdő szélén. Igaza volt Alicenek, hogy innen messze van a suli. Odaértem és megnyomtam a csengőt. Nem sokkal később valaki akkorát esett, hogy majdnem bementem. Amikor az ajtó nyitódott ott állt ő. Olyan gyönyörűen nézet ki, mint még soha.

- Szia – köszöntem neki.

- Öhm… szia – köszönt vissza.

- Mi van veled? Nagyon meglepettnek tűnsz. – Olyan édes, amikor kicsit össze van zavarodva.

- Igen, nagyon meg vagyok lepve, de minek kellett felkelteni hajnali 7-kor? Amúgy jól vagyok.

- Iskolába kell menni Bella – mondtam neki. - Induljunk, mert lassan be fognak csengetnek – érveltem neki.

- Nem megyek ma suliba. Mindenki engem szekál. Elég, hogy folyton bántanak. Olyan hírek is vannak, hogy ide hozom a szeretőimet és… - nem bírta tovább mondani, mert a sírás határán volt. – Sokszor jobb lenne meghalnom. Egy jelentéktelen senki vagyok. Amúgy mi a neved, mert azt nem tudom.

- Edward vagyok.

- Oh – csak ennyit bírt kinyögni.

- Bella! – szóltam rá. – Én itt vagyok neked, szóval nem vagy egyedül. A nevelőanyám is szívesen megismerne. Én szere… - nem mondtam ki neki – Hadd, vigyelek be ma a suliba.

- Edward, én még nem tudom, hogy mit érzek a jelen helyzettel kapcsolatban, de szívesen elfogadom a meghívást hozzátok. Azonban kitartok amellett, hogy ma nem megyek suliba.

- Bella, ne legyél ennyire makacs.

- Nem megyek és kész. Ha tetszik jó, ha nem, akkor menj el.

- Rendben, veled maradok. Remélem nem bánom meg.

- Írok neked igazolást – ajánlotta fel nekem. – Amúgy bocsánat, a tegnapi viselkedésemért.

- Carlisle ír majd igazolást. – Mondtam neki, majd közelebb léptem hozzá és a kezemet a homlokára tettem, mert az arca kissé pirosnak tűnt. - Te jó ég Bella, hiszen lázas vagy. Bemegyünk a kórházba, hogy Carlisle megvizsgáljon.

- Nem szükséges. Jól vagyok. Te miért aggódsz miattam? Egy jelentéktelen kis senki vagyok.

- Mert én… - nem mondtam ki. – Te sose vagy jelentéktelen. Kérlek, hadd vigyelek be.

- Rendben menjünk. De ne hajtsd gyorsan, mert egy kicsit félek a gyorsaságtól.

- Jó, akkor induljuk.

- Menjünk.

Egész úton engem nézett. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy azt sem vette észre mikor értünk a kórházhoz. Szólongattam, de nem reagált rá semmit.

- Bella! Bella jól vagy?

- Edward fogj meg, mert összeesek – mondta a szerelmem, amikor kiszálltunk a kocsimból.

- Bella. El ne ájulj itt nekem, kérlek. Carlisle segíts, kérlek.

- Mi a baj Edward? Ki ez a lány? Nem néz ki valami jól. – Mondja Carlisle, mikor mellénk ér.

- Isabella Marie Swannak hívják. Nagyon lázas. Tudsz rajta segíteni, kérlek. Ő életem értelme. Nem akarom elveszíteni, mert azt nem élném túl. Belehalnék az elvesztésébe.

- Rendben. Nagyon magas láza van. Vidd hozzánk. Sok pihenésre van szüksége.

- Köszönöm. – Hálás voltam Carlislenak amiért nem hagyott cserben.

- Nincs mit, neked meg kell egy igazolás, igaz?

Hozzánk vittem Bellát, mert pihennie kellett. Reméltem Emmett nem fogja majd piszkálni, mert agyon verem. Legalább Esme is megismeri Bellát. Mire haza értem addigra felébredt Bella. Annyira aranyos volt ilyen kómás fejel. Megcsókoltam. Először nem viszonozta, de utána visszacsókolt. Annyira jól esett, hogy madarat lehetett volna fogni velem. Ahogy bementünk Esme már várt ránk és észrevette, hogy egymás kezét fogjuk.

- Ti együtt vagytok? – Kérdezték a többiek.

- Még nem vagyunk együtt – adtuk választ szinte egyszerre.

- Oké.

- Ha megbocsájtok, akkor Bellát felvinném lefektetni.

- Vidd csak. Látni rajta, hogy nincs valami jól.

- Köszönöm Esme.

- Nincs mit.

Felvittem szerelmemet a szobámba piheni. Utána lementem a többiekhez. Egész este csak beszélgetünk. Másnap sajnos suliba kellett mennem, de nem akartam itthon hagyni őt. Nem is gondoltam volna, hogy egyszer ilyet mondok majd, de SZERELMES VAGYOK.

2. Fejezet

Edward szemszöge

Ide költöztünk Forskba. Régebben Londonban éltünk. Jó egy kis környezetváltozás. Jó új helyen lenni, főleg ha valaki szert folyton lakhelyet változtatni. Beiratkoztunk a Forksi iskolában, hogy ne legyünk túlságosan is feltűnők.

- Edward gyere már. Ma kezdődik a suli. – Szólt rám Alice.

- Mindjárt megyek Alice. – Mondtam neki.

- Helyes.

- Csak nem egy látomásod volt? Mi ez a nagy rohanás? – Kérdeztem tőle, mire sejtelmesen elmosolyodott.

- Majd meglátod.

- Oké!

Elindultunk az új suli felé, mindenki más és más autóval. 20 perc alatt oda is értem. A többiek is hamar oda értek. Mindannyian egy vörösesbarna hajú, kék szemű lányt néztünk. Nagyon magában volt fordulva. Vajon mi történhetett vele? Eddig nem hittem, hogy létezik szerelem első látásra. Elképesztően gyönyörű. Csak tudnám, hogy hívják. Ahogy néz azzal a káprázatos kék szemek. A gondolatait nem hallom. Gondolataimból az ő hangja hozott vissza.

- Sziasztok. – Köszönt nekünk.

- Szia. Hogy hívnak? – Kérdezem, s tűkön ülve várom a válaszát. Így megtudom a nevét.

- Isabella Marie Swan vagyok. De szólítsatok, Bellának, annak jobban örülnék.

Alicenek sem kell sok, egyből letámadja szegény lányt, hogy legyenek barátnők vagy valami ilyesmi.

- A nevem Alice Cullen. – mutatkozott be. – Lehetünk barátok?

- Nem is tudom. Nem nagyon vagyok barátságos típus, de felőlem lehetünk.

- Értjük. Valami baj van veled? – Lehet, hogy szemtelen vagyok, de van valami, ami nem hagy nyugodni.

- Nincs. Miért kérdezed? – Kérdezett vissza, s arcán látszott, hogy nagyon meglepődött.

- Valami nyomaszt téged. Örülnék, ha beszélnél róla.

- Na, ide figyelj! Nem fogom a magánéletemet senki előtt kiteregetni, főleg nem egy olyan előtt, akit még csak nem is ismerek. Szóval megköszönném, ha békén hagynál. – Nem ilyennek képzeltem, mikor megláttam, de látszólag a többiek sem. Sőt még Rosalie is nagyon meglepődött.

- Én csak beszélni akartam veled. A nevem. – mutatkoztam volna be neki, ha nem vágott volna közbe.

- Nos, hagyj békén, ha megkérhetlek.

- Rendben.

Aztán ott hagyott minket. Mindenkit meglepte Bella kitörése. Nem gondoltam volna, hogy szerelmes leszek belé. Igaz, hogy ember vagyok, de egy napon vámpír leszek. Aminek nagyon örülnék. Gondolkodásomból arra ébredtem, hogy Bellát valaki szándékosan lökte fel.

- Figyelj jobban, hogy hova lépsz kis perszóna. – Mondta Jessica. Ennyire, hogy lehet valaki egy tuskó.

- Nem volt szándékos, elnézést – mondta Bella

- Ja persze. Jobb lesz, ha nem mész Edward Cullen közelébe, különben megöllek. Értetted? - Fenyegette meg Bellát.

Alice ezt nem tudta tovább nézni. Hogy ez a vipera minden indok nélkül neki essen valakinek, aki még csak nem is ártott neki? Egyszerűen elképzelhetetlenül pofátlan dolog.

- Jessica! Hagyd őt békén. – Szólt rá Alice. Erre már én is kíváncsi voltam.

- Alice! Ne üsd bele az orrodat mindenbe – vágott vissza Jessica.

- Jessica! – szólt rá Alice – Nem ártott neked Bella semmit sem, de te már zaklatod. Egyébként is Edward sose lesz a tiéd, már bocs. Inkább Bellával legyen, mint veled.

- Majd meglátjuk. Majd meglátjuk. Te meg jobb, ha nem akarsz bajt magadnak, tartsd magad távol tőle. Csak a miheztartás végett. – fenyegette meg ismét Bellát.

- Hagyj engem békén! – Szerelmem már a sírás határán volt.

- Ne kezdj el itt nekem bőgni, te mihaszna senkiházi. Miattad haltak meg a szüleid és a nevelő szüleid. Te csak egy átok vagy mindenkire nézve.

Ekkor döbbentem rá, hogy ezt titkolta. Szerencsétlen Bella ilyen korán árva lett. Ez meg már sértegeti.

- Hagyj engem békén! Neked milyen érzés lenne, hogy hamar elveszíted a szüleidet?

Elment, mert már nem bírta tovább. Csoda, hogy ezt a megaláztatást is elviselte. Nem mindenkinek könnyű ezt feldolgozni. Utána akartam menni, de Alice megállított azzal, hogy inkább ő megy utána. Reméltem, hogy Alice meg tudja nyugtatni nehogy valami balesete, legyen, mert azt nem élném túl. Gondolkodásomból Emmett szakított ki

- Hűha. Ilyen lányt még nem láttam. Elég harcias tud lenni.

- Szegény. Ilyen tragédia után csoda, hogy talpra tudott állni. – Ennyire együtt érzőnek Rosaliet sem láttuk még.  

A suliba maradtunk csak Alice nem maradt velünk, mert ő hazavitte Bellát. Csak tudnám, hogy hol lakik. Meglátogatnám. Hisz’ olyan törékenynek tűnik. Ha valaki bántaná, azt gondolkodás nélkül megölném. Három órára értünk haza, ahol Esme már várt minket.

- Sziasztok, gyerekek. – Köszönt nekünk.

- Szia – köszöntünk vissza.

- Mi volt az iskolában? – Nagyon kíváncsi volt. Elmeséltük, hogy Bellát megfenyegették és bántalmazták. Erre ő, mint egy anyatigris, már ment volna, hogy megkeresse azt a hárpiát, hogy megfojtsa. Ilyennek még sose láttuk őt.

- Esme ne. Így is elég baja van Bellának. – Szólalt oda Alice.

- Miért? Mi történt vele? Felelj Alice – mondta Esme ellentmondást nem tűrő hangon.

- Sok volt neki a tragédia, ami körülötte történt. Megkért, hogy ne mondjam el senkinek a történetét, mert szeretne bízni valakiben. Nagyon törékeny. Ilyen se volt még, hogy átéreztem volna valaki fájdalmát. – Mondta a húgom.

- Hol lakik? Kérlek, ezt mond meg, mert látni szeretném. – Kérleltem Alicet.

- Rendben, megadom a címét, de kérlek, most ne menj át hozzá, mert pihennie kell.

- Oké. Akkor holnap érte megyek.

- Jó ötlet. Mert az erdő szélén lakik, és messze van az iskolától.

- Köszönöm.

Ekkor érkezett meg Carlisle. Elmondtunk neki is, hogy mi történt ma és neki se kellett több, hogy Jessicát meg akarja fojtani. Amikor elmondta Alice, hogy a lány mennyi tragédia érte, még ő is csodálta, hogy képes volt talpra állni. Elmondta, hogy a házán jelzálog van, de senkinek nem engedi meg, hogy segítsen rajta. Akkor már tudom, hogy holnap kifizetem az adósságát. Ennyit csak megérdemel, hiszen látszik rajta, hogy ezt nem tudja fizetni. Ennyi magány után már kell neki egy társ, akivel meg tud osztani mindent. Csak ne lenne ennyire zárkózott mindenki előtt. Aznap este Belláról álmodtam. És arról is, hogy a feleségem lesz nem sokára.

1.fejezet

Isabella Marie Swan vagyok. 1,5 évesen vesztetem el a szüleimet egy autóbalesetben. Nevelő szülőkhöz kerültem, akiket nagyon szeretem. Őket meggyilkolták. Nem tudom, hogy miért nem öltek meg. 12 évesen már dolgoznom kellett, hogy fenn tudjam tartani a kis házamat, ami az erdő szélén található. Senki se törődött velem, s inkább megvetettek. Aztán egy nap beiratkoztam a Forksi Gimnáziumba. Ott találkoztam öt idegen emberrel, akik furcsán néztek rám, habár ők is elég furcsák voltak. Azonban az egyik srác, akinek bronz barna haja és zöld szeme volt, csak engem nézet. Egy kicsit zavart, ám hogy legyőzzem a tőlük való furcsa idegességet, oda köszöntem nekik.

- Sziasztok! – Köszöntem nekik, mikor a közelükbe értem.

- Szia. Hogy hívnak? – Kérdezte a koboldszerű lány.

- A nevem Isabella Swan, de szólítsatok csak Bellának. Annak jobban örülnék.

- A nevem Alice Cullen. – Mutatkozott be ő is. – Lehetünk barátnők? – Kérdezte tőlem, majd gyorsan körbepillantott a barátain, hátha azok ellentétes véleményen lennének.

- Nem is tudom. Nem nagyon vagyok barátságos típus, de felőlem lehetünk. – Válaszoltam neki egy zavart mosoly kíséretében.

- Értjük. Valami baj van veled? – Kérdezte tőlem a zöldszemű fiú.

- Nincs. Miért kérdezed? – Kérdeztem vissza, mert a kérdését nem tudtam mire vélni. Ennyire látszik rajtam, hogy baj van velem.

- Valami nyomaszt téged. Örülnék, ha beszélnél róla. – Mondta mind ezt úgy, mintha nagyon régóta puszi pajtik lettünk volna.

- Na, ide figyelj! Nem fogom a magánéletemet senki előtt kiteregetni, főleg nem egy olyan előtt, akit még csak nem is ismerek. Szóval megköszönném, ha békén hagynál.

- Én csak beszélni akartam veled. – Mondta a fiú.

- Nos, hagyj békén, ha megkérhetlek.

- Rendben.

Nem akartam bunkó lenni, de nem vagyok hajlandó neki elmondani, hogy mit történt velem. Otthagytam őket és keresni kezdtem a biológia termet. Alig hogy oda értem, valaki akkorát lökött rajtam, hogy elestem. Tudtam, hogy az egyik lány volt az, aki szándékosan tette, de nem érdekelt. De az azért fáj, hogy folyton mindenki engem bánt. Valószínűleg nagyon elbambulhattam, mert a bronz barna hajú fiú felsegített engem a földről. Csak azt tudnám, hogy hogy hívják. Azt hiszem, hogy bocsánatot kérek tőle. Nem akartam megbántani, de mielőtt még bármit is mondhattam volna, az a lány, aki fellökött, elráncigált onnan.

- Figyelj jobban, hogy hova lépsz kis perszóna. – Mondta a lány.

- Nem volt szándékos, elnézést – feleltem neki.

- Ja persze. Jobb lesz, ha nem mész Edward Cullen közelébe, különben megöllek. Érted?

- Jessica, hagyd őt békén – Alice kelt hirtelen a védelmemre. De miért és hogy került pont most ide?

- Alice! Ne üsd bele az orrod mindenbe.

- Jessica! – Szólt rá Alice. – Nem ártott neked Bella semmit sem, de te már zaklatod. Egyébként is Edward sose lesz a tiéd, már bocs. Inkább Bellával legyen, mint veled.

- Majd meglátjuk. Te meg jobb, ha nem akarsz bajt, tartsd magad távol tőle. Csak a miheztartás végett.

- Hagyj engem békén! – Már sírás határán voltam, de nem engedtem meg magamnak, hogy most elsírjam magam.

- Ne kezdj el itt bőgni, te mihaszna senkiházi. Miattad haltak meg a szüleid és a nevelő szüleid is. Te csak átok vagy mindenkire nézve.

Ez fájt a legjobban. Az, hogy így taposnak a lelkembe, holott semmit sem tudnak rólam.

- Hagyj engem békén! Neked milyen érzés lenne, hogy hamar elveszíted a szüleidet? – Már nem tudtam magamba türtőztetni a haragomat, ki kellett, hogy adjam magamból.

Elmentem onnan, mert már nem tudtam ott maradni tovább. Olyan síró görcs jött rám, mint még soha. Nagyon fájt, hogy így megaláznak. Ezen is túllépek, mint mindenen. Valaki követett engem.

- Bella! – Szól rám Alice.

- Mondd Alice. – Ám mielőtt megszólhatott volna, folytattam - Köszönöm, hogy kiálltál mellettem, de kérlek, hagyj magamra. Jelentéktelen kis senki vagyok.

- Bella. Te nem vagy jelentéktelen, de látom rajtad, hogy valami nagyon bánt.

- Kérlek, nem akarok róla beszélni.

- Jól van. Ha majd szeretnél, szólj nekem nyugodtan. Szívesen segítek neked.

- Köszönöm, de most haza tudnál vinni? Nincs kedvem itt lenni. Ha baj, akkor elmegyek haza gyalog.

- Elviszlek. Csak mond meg, hogy hol laksz.

- Rendben.

20 perc alatt a házhoz vezető kissé kanyargós erdei úton haladtunk. Hálás voltam Alicenek, amiért megvédett. Van valami, amiért úgy érzem, megbízhatok benne. Remélem, jó barátok leszünk. Amikor a házhoz értünk Alice szája tátva maradt, hogy egy kisebb villában lakom egyedül az erdő szélén. Ha tudná, hogy mennyit szenvedtem ezért a házért. Nagyon a szívemhez nőtt.

- Alice, gyere beljebb. – Invitálom, miután kinyitottam a bejárati ajtót.

- Bella. Ekkora házban élsz? De ugye nem egyedül? Olyan ez a ház, mint a miénk.

- Köszönöm. Valójában 12 éves korom óta dolgoztam, hogy egy ilyen házam legyen. De nem ez a lényeg. Gyere beljebb nyugodtan.

- Nem akarok zavarni.

- Nem zavarsz, egyedül lakom itt.

- Miért? Jessica miért mondta azt, hogy a szüleid és a nevelő szüleid miattad haltak meg?

- Elmondom neked, de kérlek, senkinek se mond el. 1,5 éves voltam, amikor a szüleimmel jöttünk haza egy kempingezésből. Anyukám vezette a kocsit, de véletlenül elvesztette a kormány felet az irányítást. Így egy árokban kötöttünk ki. Csak én éltem túl. Ez után egy kedves családhoz kerültem, akiket nagyon szerettem. Az egyik éjjel egy rabló megtámadta őket. Én már akkor aludtam, s már csak az elsülő fegyver hangjára ébredtem fel. Elvesztetem Elisát és Jacobot. 12 éves korom óta dolgozom, hogy ezt a házat megvegyem. Azóta egyedül élek. 

- Ez nagyon szomorú történet. Ha kell, akkor mi szívesen segítünk neked.

- Nem kell segíteni. Mindent megoldok egymagam.

- Akkor én megyek is. Holnap találkozunk.

- Igen.

Aznap éjjel róla álmodtam. Olyan szép volt. Azok a zöld szemek nagyon tetszenek nekem. Álmomban én voltam a felesége és boldogok voltunk. Aztán másnap egy újabb olyan reggelre ébredtem, ami poklok poklát tartogatta számomra.

Bevezető

  Isabella Marie Swan árvaságáról szól ez a történet.

Isabella korán elveszti a szüleit egy autó balesetben, ezért nevelő szülőkhöz kerül, akik nagyon szeretik. Idővel azonban őket is elveszti egy gyilkosság következtében. Elveszti minden reményét, ám egy nap találkozik majd egy férfivel, akibe szerelmes lesz.

De vajon ki lehet az a férfi?

Bella és az idegen férfi együtt lesznek?

Bella elmenekül minden elől vagy szembenéz az akadályokkal

A szerelmesek képesek lesznek együtt mindent megoldani?

Ezt csak a történetből fogjátok megtudni. Jó olvasást hozzá.

Komikat írjatok, mert fontosnak tartom a visszajelzéseket, hogy szerintetek milyen a történet és milyen irányba haladjak, vagy haladjon a story.

Köszönöm, hogy elolvastátok!